Végső megoldásként az állam egyszerűen kiadhat további papírtáblákat; 2) a nemzeti valuta jelenléte lehetővé teszi az állam számára, hogy irányítsa az ország gazdaságában folyó ügyeket; 3) a nemzeti valuta lehetővé teszi az ország teljes szuverenitásának biztosítását, függetlenségét más országok kormányainak akaratától; 4) a saját valuta jelenléte segít elkerülni az inflációt, amely "beteg" más országok valutáit. A nemzetközi kereskedelem lebonyolítása érdekében a különböző valuták létezésének körülményei között az emberiség létrehozta a kölcsönös elszámolások mechanizmusát a különböző országok állampolgárai és cégei között. Általában devizapiacnak nevezik. Ennek a mechanizmusnak az alapja a valutaváltás arányai, úgynevezett árfolyamok. Valuta (árfolyam) - egy nemzeti pénzegység ára, más országok pénzegységeiben kifejezve. Mint minden piacon, ezek az árak egy adott valuta keresletétől és kínálatától függenek. A devizapiaci kereslet és kínálat nagysága elsősorban az egyes országok közötti kölcsönös kereskedelem volumenétől függ.
Ha az exportőr részletfizetéssel értékesít árut, és tart a fizetési deviza árfolyamának csökkenésétől, akkor deviza eladásával biztosíthatja magát deviza eladásával meghatározott időszakon belüli szállítással - a fizetés beérkezésének pillanatában. a külföldi vevőtől. Az importőr viszont, miután devizában vásárolt árut hitelre, néhány hónapos fizetés ellenében, egyidejűleg megvásárolja a számára szükséges valutát egy bizonyos időszakra a sürgős ügylet megkötésének napjának árfolyamán, és ezzel biztosítja magát az esetleges drágulás ellen. a fizetési pénznem átváltási árfolyamában az áru kifizetésének időpontjában. A határidős devizaügyletek közül a határidős ügyletek speciális eloszlást kaptak a fedezeti műveletek során, amit számos jellemzőjük magyaráz: · tetszőleges tranzakciós összeg; tranzakciók valódi valutával; · az ügylet másik félnek történő átruházásának vagy eladásának lehetetlensége; A felek nem kötelesek tájékoztatást adni az ügylet megkötéséről. A sürgős devizaügyleteket bankokon vagy erre szakosodott brókercégeken keresztül hajtják végre.
Valójában az MFCS keretein belül bevezették a korlátozott mozgódíjak rendszerét. Ezért ennek a rendszernek a "fix paritásos rendszerként" használt neve nem teljesen legitim. A történelemben először a valutaviszonyok államközi szabályozására nemzetközi monetáris és hitelszervezeteket hoztak létre - a Nemzetközi Valutaalapot ( IMF) és a Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank ( IBRD) 5. Ezen szervezetek feladatait részletesen a 15. bekezdés tá országok közötti fizetési mérleg végső kiegyenlítése valójában arany valutára és fordítva történt, központilag (a központi bankok és más hivatalos intézmények által), vagy a londoni egységes valuta (USD) kulcsszerepére épülő monetáris rendszer csak az Egyesült Államok világgazdasági hegemóniája alatt tudott stabil maradni, amely a 40-es évek végén a világ aranytartalékának mintegy 75%-át, több mint 50%-át tette ki. az ipari termelés%-a és az export 30%-a kapitalista országok. A Bretton Woods-i rendszer válságának háttere és okai. A vizsgált világ monetáris rendszerében a válság jelei fokozatosan érlelődnek, és különösen az 1960-as években váltak szembetűnővé.
Ez a tőkemozgást meghatározó tényező szorosan összefügg a devizaspekulációval. Ha csak áruexportról vagy folyó tranzakciók kifizetéséről lenne szó, akkor a devizaárfolyam valószínűleg lassú lenne és nagyon keveset ingadozna. Amikor azonban az euró eurónkénti ára 1, 04 dollárról 0, 97 dollárra esik, sokan attól kezdenek tartani, hogy még tovább fog esni. Ezért próbálnak megszabadulni az eurótól. Az egységes európai valuta eladásainak növekedése és a rövid távú spekulatív tőkemozgások következtében az iránta kereslet csökkenése hozzájárul az árfolyam még nagyobb mértékű leértékelődéséhez. Így az árfolyam kis ingadozásait gyakran spontán módon súlyosbítja a "forró pénz" mozgása, amely az egyik országból a másikba költözik, bármilyen szóbeszéddel közelgő problémákról, politikai irányváltásról vagy árfolyam-ingadozásról. Ha egy ilyen "tőkemenekülés" nagy léptékű és bármely irányba indul el, az az árfolyamok éles mozgásához, sőt pénzügyi válsághoz is vezethet. Az árfolyam mozgását befolyásolja az adatközlés és az adatközlés elvárása.
A történelemben számos példa van a globális elvektől való eltérésre, de általában ezek határozzák meg a világ és a nemzeti pénzügyek fejlődésének legjellemzőbb vonásait, elsősorban az árfolyamok megállapításának és szabályozásának mó standard rendszer (1867-1914). A világ pénzrendszerének kialakulásának korai szakaszában (XVII-XVIII. század) a valutákat "fémtartalmuknak" megfelelően váltották, ami leegyszerűsítette az árfolyam meghatározásának problémáját. A különböző országokban különböző fémeket használtak az érmék verésére: rezet, ezüstöt, aranyat (valamint nikkelt, ónt, ólmot és vasat), de a nemesfémek szolgáltak az árfolyamok meghatározásához. A 19. században az országok egyik része az arany használatára összpontosított pénzegységeik értékének mérőszámaként, másik része az ezüstre. Franciaországban a bimetalizmus dominált, így itt merült fel az a gondolat, hogy biztosítsák az árfolyamok meghatározásának egységességét. A párizsi konferencián (1867) az aranyat a világ- és nemzeti pénz egy formájaként ismerték el.
az egyensúlyról. Természetesen az automatikus újraegyensúlyozás ezen sémája leegyszerűsödött, és a gyakorlatban kiigazításokkal működölutaválság (1914-1922). A nemzetközi aranystandard rövid korszakát az első világháború és az európai infláció szakította meg, ami az aranystandard rendszerből való kilépésre kényszerítette a harcoló országokat. Az Egyesült Államokat, amely Japánnal együtt fenntartotta az aranystandardot, elárasztotta az arany. Ez a dollár és az arany értékének megduplázódásához vezetett. Az aranystandard szabályozási mechanizmusa megszűnt. A következő tényezők járultak hozzá az aranystandard rendszer megsemmisítéséhez:a katonai kiadások fedezésére szolgáló papírpénz kibocsátásának jelentős növelése;a hadviselő felek valutakorlátozásokat vezettek be, amelyek miatt az egységes nemzetközi monetáris rendszer léte lehetetlenné vált;az aranyforrások kimerülése a katonai kiadások finanszírozása közben. Arany mottóstandard (1922-1939). 1922-ben A genovai konferencián az aranystandard rendszer elveinek visszaállítására tett kísérletet, de módosított formában.
A lebegő árfolyam alatt azt a mechanizmust értjük, mely során az adott valuta árfolyama, nincs egy másik termék, például az arany árához kötve, hanem árfolyamát a kereslet és kínálat határozza meg. Ennek megfelelően amennyiben a kereslet növekszik, vagy a kínálat csökken az az adott valuta árfolyamának növekedését is jelenti egyben. Amennyiben az adott valuta iránti kereslet csökken vagy annak kínálata növekszik, akkor az az árfolyam csökkenését eredményezi. Hosszabb távon emellett az árfolyam alakulását, valamint keresletét és a kínálatát a kamatszintek alakulása, illetve a valuták mögött álló ország gazdasági teljesítménye is meghatározza. Rövid távon pedig a spekuláció is mozgathatja az árfolyam alakulását. A lebegő árfolyamrendszer nem azt jelenti, hogy a központi bankok teljes mértékben szabadon hagyják működni az árfolyammechanizmust. Ha a jegybank nem tartja megfelelőnek az árfolyamot, akkor módjában áll beavatkozni. Erre azért van szükség, mivel külkereskedelmet folytató gazdasági szereplők számára lényeges az árfolyam.
1978-ban az arany világ monetáris rendszerben betöltött szerepének csökkenése kapcsán az IMF Chartában célul tűzték ki az SDR fő tartalékalappá alakítását, amelyhez kibővítették ennek az egységnek a körét, az SDR-ben nyújtott hitelekre vonzó kamatokat állapítottak a célnak a megvalósítását azonban számos körülmény hátráltatja:az IMF teljes ellenőrzésének lehetetlensége a nemzetközi likviditás egyéb elemeinek felhasználása felett;több valutát tartalmazó tartalékrendszer (nem csak USD) kialakulása;a tőke szabad mozgásának növekedése, és ennek eredményeként a nemzetközi tranzakciók volumene. Az SDR-ek nem készpénzes számlák, amelyeket csak maga az IMF, az SDR-rendszerben részt vevő országok és úgynevezett egyéb tulajdonosok tarthatnak. Az SDR-rendszerben való részvétel önkéntes. 1980 óta az IMF valamennyi tagállama részt vesz benne. Más tulajdonosok lehetnek olyan kibocsátó bankok, amelyek az IMF egynél több tagja számára látják el feladataikat, valamint más hivatalos intézmények. Magánszemélyek nem lehetnek SDR-számlatulajdonosok.
Azonban 1981 óta törölté az új kiadások elhelyezése során keletkezett. Kétféle elhelyezés létezik: általános és egyszeri elhelyezés. Általános kihelyezés esetén újonnan kiadott SDR az IMF engedélyezett alapjában való részesedésük (kvótájuk) arányában helyezik el az összes részt vevő ország között. Az ilyen műveletet legfeljebb 5 évente hajtják végre a Kormányzótanács minősített többségének (a szavazatok legalább 85%-ának) határozatával. A legutóbbi legnagyobb kihelyezésre 1981. január 1-jén került sor, így az összérték elérte a 21, 4 milliárd dollárt. SDR. Speciális egyszeri kihelyezés korlátozott számú IMF-tag körében hajtható végre, például az IMF-hez való csatlakozás esetén új tagok. 1997 szeptemberében az IMF Kormányzótanácsa javaslatot terjesztett elő további elhelyezésre, tekintettel arra, hogy az IMF-tagok több mint 20%-a még soha nem vett részt elhelyezésen. A javaslat hatályba lépéséhez azonban az szükséges, hogy az IMF tagjainak legalább 3/5-e megszavazza ezt a döntést. 85%-os összszavazattal.