Teljesen abszurd tehát a helyzet, de egyelıre a jogszabály egységes jogi szakvizsgáról beszél, Önöknek tehát akkor is így kell erre készülni, ha olyan irodába jutottak most el, ahol az iroda egyetlen egy dolgot csinál; ami Önöknek persze egy szempontból hasznos, mert ha beleélik magukat abba, hogy Önök is erre a területre tudnak majd specializálódni, akkor jó, ha megtanulják. De azért illúzióik ne legyenek huszonéves korukban arról, hogy biztosan lehet tudni, az élet hogy alakul, és hogy majd 10 év múlva, amikorra az ügyvédi irodájuk "megizmosodik", akkor biztos, hogy csak ez a jogterület adja majd a megélhetésüket. Tehát nem csak a vizsga kedvéért kellene Önöknek most minden szakágból valódi tudást és gyakorlatot szerezni, hanem a saját érdekükben is. A saját érdekükben, hogy majd 5 és 10 év múlva, amikor a körülmények, ahogy mondani szokták, beállnak, akkor dönthessenek szabad akaratukból, hogy melyik területen dolgoznak. A szabad akarat akkor van meg, ha sok mindenhez értenek. Ha csak egy dolgot fognak most megtanulni a 3 év alatt, akkor kényszerpályára kerülnek, és azon a területen vagy lesz lehetıségük, vagy nem lesz lehetıségük.
A kötet következetesen végigveszi ezeket a lehetőségeket és a valamennyi esetben alkalmazandó alapvető szabályokat. A második fejezet a vagyonrendelő jogi helyzetét, státusjogát tárgyalja, bemutatva egyúttal kötelezettségeit és jogait, kitérve az esetleges többesség esetén irányadó szabályokra is. A vagyonrendelő a jogviszony alapjainak elhelyezője, a vagyonkezelési jogviszony tartalmi elemeinek, továbbá a vagyonkezelő és a kedvezményezett jogainak alakítója. Erre organikusan épül rá a harmadik fejezet, amely a vagyonrendelés folyamatát ismerteti. E körben kiemelhető, hogy a bizalmi vagyonkezelés elsődleges keletkeztető eleme egy írásbeli szerződés vagy egyoldalú jognyilatkozat, illetve végrendelet lehet. A negyedik fejezetben a vagyonkezelő személye kerül a fókuszba. A vagyonkezelő a kezelt vagyonon tulajdonjogot szerez, amivel többszörösen rászolgál a bizalmi kifejezésre, amit a szerzők külön kihangsúlyoznak. Nagyon komoly feltételeknek kell ugyanis megfelelnie annak, aki e körben vállal kötelezettséget.
1992-tól a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökeként tevékenykedett, majd 2006-ban a Magyar Ügyvédi Kamara elnökének választották. Ekkor az Országos Igazságszolgáltatási Tanács tagja lett. Megtisztelő kamarai pozíciója mellett a Magyar Jogász Egylet alelnöki posztját is betölti, a Nemzetközi Bűnügyi Társaság Magyarországi tagozatának elnökségi tagja, a Magyar Kriminológiai Társaság Igazgatóságának tagja, és az Egységes Jogi Szakvizsga Bizottság elnöke. Mindemellett a Magyar Jog Szerkesztőbizottságában és a Pénz- és Tőkepiaci Választott Bíróság elnökségében is helyet kapott. Ügyvédi munkája mellett a jogi képzésben is részt vesz: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának címzetes egyetemi tanára, valamint az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán megbízott előadó. A Bánáti Ügyvédi Irodát 1992-ben nyitotta. Elsősorban a büntetőügyek képviseletét látja el, hiszen meggyőződése szerint az államhatalom túlsúlya miatt bárki bekerülhet az igazságszolgáltatás útvesztőibe, ezért a védő feladata, hogy a vádlott mellé álljon, és egyedüli támaszaként a legjobb tudása szerint igyekezzen megvédeni a túlkapásoktól a jog eszközeit használva.
Olyan kifejezések, olyan pocskondiázások hangzanak el, amelyek korábban elképzelhetetlenek voltak, például épp a mai napon megjelent egy írás, amely néhány felmentő büntető ítélet kapcsán bírák listázásába fogott. Minden alap nélkül fenyegetőzve "komcsinak" minősít néhányukat. Szóval a válaszom az, hogy igen, nehezebb. De éppen a hihetetlen hosszú elnöki periódus, ami azt mutatja, hogy valahogy megbirkózom a feladattal, normális munkakapcsolatot tudok kialakítani a változó kormányokkal is. Logikus lenne, hogy a különböző törvényhozásokban, amelyek az ügyvédséget érintik, az ügyvédi kamara elnökét meghallgassák. Meghallgatják? A jogalkotásról szóló törvény előírja a közigazgatási egyeztetést. Tehát minden olyan törvényt, ami minisztériumi, tehát kormányzati előterjesztésre kerül a parlament elé, ott meghallgatnak. Az egyéni képviselői indítványnál nem, mert ott kikerülik az egyeztetést. Kifogásoltam is, hogy túl sok, túl fontos olyan törvény került így a parlament elé, amiről mindenki tudta, hogy a képviselő egyedül képtelen lett volna a jogszabály előkészítésére, és hogy csak az egyeztetés kivédése lehetett az igazi cél.
Ma már teljesen természetes, hogy a különböző nyomtatványkitöltő programok és virtuális kommunikációs platformok átvették tőlünk ezt a szerepet, és ezzel nincs is semmi baj. De vajon mikor jön el az az idő, amikor a felhasználók kölcsönös, egybehangzó akaratát tartalmazó szerződéseket is számítógépek fogják generálni a rapszodikus módon felmerülő igényeknek megfelelően? Ha pedig tovább megyünk, akkor egyszer lesz majd olyan, hogy valamilyen vitás helyzet felmerülése esetén algoritmusok határozzák majd meg az adott helyzetben a legnagyobb hatékonysággal alkalmazható érvelést, miközben a periratok elkészítik saját magukat? Mindezen jogvita végén pedig egy számítástechnikai eszköz fogja meghozni matematikai alapon a legigazságosabb döntést? Hát ez rémálom! A kihívás azonban minden bizonnyal valós, és nem állítom, hogy az új ügyvédi törvény ennyire a jövőbe tekintene, hogy ilyen szintű innovációk ösztönzésére törekedne, vagy, hogy készen állna a mindezekből adódó kérdések megválaszolására.
Büntető védő vagyok, akinek szembe kell néznie a a társadalmi előítéletekkel, azaz azzal, hogy a közvélemény jelentős hányada úgy tekint a büntető eljárásra, hogy "minek annyit vacakolni, minél gyorsabban, minél szigorúbban ítéljék el". Egészen addig, amíg a családban nem történik valami, mert akkor bizony nagyon fontos a védő, hogy segítsen. Azt is lehet mondani, hogy büntetőügyekkel foglalkozó ügyvéd a társadalom szemében mindig a rossz oldalon áll? Pontosan. Voltak már ellenem tüntetések is, a Baumag károsultjai például. Ad abszurdum lehet, hogy egy kamarai tag, ügyvéd kollega bíztatta őket arra, hogy tüntessenek ön ellen? Akár így is lehetett, hiszen, a sértetteket meg egy másik ügyvéd képviseli. A tárgyalóteremben számtalan ilyen van, hogy sértetti képviselőként ott ül egy kolléga. Olyan előfordulhat – kollégáktól hallottam ilyet -, hogy kimondja egy ügy kapcsán, ez politikai koncepciós per? Perbeszédben adott esetben kimondom. A tárgyalóteremben igen, ott ki lehet és ki kell mondani, ha az ember úgy gondolja, úgy érzi.
Ez nemcsak egy lehetséges új ügyvédi piac formájában manifesztálódhat, de abban az aktív és meghatározó szerepben is, amelyet az ügyvédség játszhat a társadalom vagyonosodásával együtt járó polgárosodási folyamatokban, és ez már – ne féljünk kimondani – egyfajta történelmi kihívás és szerepvállalás is. A jogintézmény most még gyermekkorát éli, sok a kérdés és a bizonytalanság, de nekünk, ügyvédeknek abban kell érdekelteknek lennünk, hogy a magyar magánjog és gazdasági élet megkerülhetetlen instrumentumává nője ki magát. Az ügyvédek, helyzetükből fakadóan, előnyt élveznek a bizalmi vagyonkezelővé válás felé vezető úton, mivel annak számos részterületét (pl. okiratszerkesztés; jogi kockázatok felmérése, illetve azok kizárása; több, a bizalmi vagyonkezelés során szükségszerűen felmerülő jogterület párhuzamos művelése) már ismerik, azokon otthonosan igazodnak el. Ráadásul az ügyvédi hivatás egyik alappillérének tekinthető bizalmi jelleg sok esetben eleve predesztinálja az ügyvédet arra, hogy ügyfele vagyonkezelői vagy protektori minőségben bevonja őt a bizalmi vagyonkezelésbe.
Külföldi példákra szoktak hivatkozni; az nagyon látványos dolog, és mondják, hogy ha jó az osztrákoknak, és jó a németeknek, mert egyébként Európában csak ott van – egyébként mindenhol máshol külön ügyvédi vizsga van – akkor miért nem jó nekünk. Ilyen nagy labdát ritkán adnak, mint amikor ezt mondják, mert ezt elég könnyő leütni, hiszen csak azt kell mondani, hogy nézzék meg Ausztriában és Németországban, milyen feltételekkel lehet jelentkezni az egységes jogi szakvizsgára. Úgy lehet jelentkezni – és az állam ezt ott meg is szervezi -, hogy valaki hat hónapot bírósági fogalmazó volt polgári ügyszakban, hat hónapot büntetı fogalmazó, hat hónapot ügyészségi fogalmazó, hat hónapot dolgozott a közigazgatásban, egy évet ügyvédi irodában. És ezután van egységes jogi szakvizsga, mert ott tudják, hogy egy szónak van valós tartalma is, mert az valóban egységes jogi szakvizsga, aki ilyen gyakorlat után megy el. 5 Idınként az OIT ülésein felvetem ezt a kérdést, hogy mi lenne, ha a 2 500 budapesti ügyvédjelölt, vagy az 5 000 ügyvédjelölt Magyarországon fogalmazóképzésben szeretne részt venni a következı hetekben, mert az egységes vizsgára mi így képzeljük el a képzést.
İszintén a gondjainkról, ıszintén azokról a kérdésekrıl, amelyek a ma már ügyvéd kollégákat foglalkoztatják; természetesen az ügyvédjelöltekkel is szeretnénk megosztani ezeket a kérdéseket, mert van köztük sok olyan, amely Önöket mint ügyvédjelölteket érint, adott esetben tételes jogi problémaként, és olyan, amely Önöket érinteni fogja akkor, amikor néhány év múlva sikeres szakvizsga után ügyvédi bejegyzési kérelemmel fordulnak valamelyik területi kamarához, és természetesen utána évtizedekig, az ügyvédi pályájukon. Milyen is ma az ügyvédség helyzete Magyarországon? Természetesen, amikor errıl beszélünk, mindenkinek – és itt semmiféle újdonságot nem mondok – legelıször a számok ötlenek az eszébe; arról beszél, aki ügyvéd, aki ügyvéddé szeretne válni. Mindenkinek rögtön beugrik, hallotta eleget, Önök is hallották az egyetemen, ha mást nem, néhányukkal találkoztam vagy a karon, ahol volt lehetıségem és van lehetıségem oktatni, vagy gólyatáborban, és mindig elmondtuk, hogy ez a probléma, mely a jogi oktatásból adódik, hogy a jogászképzés ma tulajdonképpen már egyenlıvé vált az ügyvédi, a jövendı ügyvédképzéssel, az a kamarákon csapódik le, és az ügyvédségen csapódik le.